Figyelem! A következő cikk, 18 éven aluliak számára, nem ajánlott!
Sean Baker filmje egy boldog élet utáni álom reménye, egy fiatal prostituált útja: ami visszarántja a nézőt a valóságba. Ez a Hamupipőke sztori, nem gyengén defektes.
Bridget Jones 2001-ben nyitotta meg először naplóját, idén pedig elérkezett az utolsó oldalra.
A negyedik film szintén szerethető lett: Renée Zellweger hozza a karaktertől elvárt kicsit esetlen, de szerethető figurát.
A lebilincselő, szellemes és megindító, fordulatokban egyaránt bővelkedő történetet Bakos-Kiss Gábor állítja színpadra, a bemutató pedig 2025. április 12-én, szombaton lesz a Nagyszínpadon.
A 2010-es sikerfilm, most a színpadon elevenedik meg!
Az egyszerre több kiállítást és szakmai eseményt magában foglaló rendezvényre a négy nap alatt, több mint 23 ezren látogattak ki a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.
A kiállítók visszajelzései alapján idén nőtt a termékek és szolgáltatások iránti komoly érdeklődők aránya, számos üzlet köttetett.
Tar Dániel és Törő Gergely Zsolt kétszemélyes darabja március 13-án tér vissza bérletszünetben, Benedek Dániel – Egressy G. Tamás műve nyomán.
Számtalan új darab érkezik idén, de visszatér több közönségkedvenc is!
A bemutató árpilis 4-én látható a Krúdy Kamarában.
Federico Garcia Lorca spanyol drámaíró klasszikusának bemutatója április 4-én, pénteken lesz a Krúdy Kamarában. Az izzó levegőjű, heves indulatokból és rejtett vágyakból építkező drámát Keresztes Attila állítja színpadra.
A 70-es évek titkos kultfilmje az Emmanuelle volt, ami mindkét nemhez tudott szólni, és az erotikus filmek alapja lett… az új verzió? Hát háttérzajnak elmegy. A cikk 18 éven aluliak számára, nem ajánlott!
Megmondom őszintén, hogy egy korábbi Emmanuelle filmet se láttam, mert valahogy TÉNYLEG nem érdekelt. Rengeteg filmkritikát írtam már az évek során, és ez lett volna az első erotikus film, amiről írok... lett volna!
A VIDOR Fesztivál főszponzora újabb négy évre a Master Good.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház és a Master Good cégcsoport rendhagyó módon, ezúttal négy évre kötötték meg a szerződést.
Senki ne hívja meg erre a filmre a szerelmét, Valentin-napon: mert tényleg fájni fog!
Elképzeltem, ahogy elhívom a szerelmem moziba. Elmegyünk, mert a cím alapján azt mondom neki, hogy ez egy romantikus darab. Mert cím alapján annak tűnik, ugye? Nos, nyolcvan perc után a hölgy beutalót írna a pszichiátriára, mondván komoly gondjaim vannak a romantika fogalmával! A szerelem fáj minden, csak nem romantikus randifilm!
Nicole Kidman erotikus thrillere semmi újat nem mutat be. Tény, hogy az 57 éves színésznőt megnézhetjük ruha nélkül, de azon kívül a Jókislány nem nagyon izgató. Figyelem! A következő cikk, 18 éven aluliak számára nem ajánlott!
A szürke ötven árnyalata 2015-ben újra kitárta a kapukat az erotikus filmek/könyvek felé, hiszen a bdsm műfaj újabb reneszánszát kezdte élni. Nem mintha korábban nem lett volna népszerű. Sőt! A 80-as évek nyüzsögtek az erotikus/pornófilmektől, de az még valljuk be: nagyon más világ volt! Más volt a megszokott, kevesebb inger érte az embert, és még sokan nem láttak semmit. Oké, legalábbis én nem, mivel 1990-ben születtem. De emlékszem, hogy azért serdülőkorban már a Playboy nézegetése is menőnek számított… Ma azonban már nincs új a nap alatt, ezen a téren sem! A szexuális tartalmak, gyakorlatilag a csapból folynak. Én még 11 évesen Pokemont néztem (na jó, még ma is nézem!), ma pedig már ez a korosztály jóval többet látott, mint kellene. Persze pszichológiai szempontból ez nincs rendben, de erre most nem szeretnék kitérni, nagyon hosszú lenne!
Az aranyos kis mackó harmadik kalandja, már a mozikban!
Paddington generációk kedvence, aki mindig mosolyt csal az arcokra. Michael Bond 1958-ban életre hívott figurája először egy gyerekkönyv-sorozatban jelent meg, azóta pedig számtalan könyvben, tévésorozatban és két sikeres mozifilmben hódította meg a világot.
Lakatos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet, egy szerethető családi ifjúsági film, ami nem akar több lenni annál, mint ami.
A tizenhárom éves Nina (Demeter Villő) legnagyobb vágya, hogy író legyen. A kreatív, álmodozó tini vérében van a művészet, hiszen apja (Mátray László) animációs-filmrendező. Öccsével így élnek hármasban, édesanyjuk (Lovas Rozi) meghalt.
A nézők személyesen is megismerkedhettek a Pacsirta előadás szereplőivel és a darab kulisszatitkaival.
2025 január 18-án este rendezte meg a Móricz Zsigmond Színház első ingyenes közönségtalálkozóját a Pacsirta című előadás szereplőivel.
Az esemény, mely rögtön az előadás befejezése után kezdődött, számos színházkedvelőt vonzott, akik izgatottan vártak arra, hogy közelebbről megismerkedhessenek az alkotókkal és a darab kulisszatitkaival.
Egy izgalmas, eredeti kiállítás nyílik a Váci Mihály Kultúrális Központban. Érdemes megnézni.
Bíróné Gáti Judit, Dr. Vágvölgyi Jánosné és Radványi Ildikó munkáit bemutató kiállítás nyílik SZÍN-KÉP-TÁR címmel.
Köszöntőt mond: Mészáros Szilád, a VMKK igazgatója. A kiállítást megnyitja: H. Németh Katalin grafikusművész.
A megnyitó időpontja: 2025. január 22. 14 óra.
Helyszín: a Váci Mihály Kulturális Központ aulája
A kiállítás 2025. február 16-ig látogatható, ingyenesen.
Ha tetszett a cikk, kövesse oldalunkat!
Nyírségi MŰSORFüzet
Lepje meg kedvesét VIDÁM és MUSICAL bérlettel vagy színházi ajándékkártyával!
Az idei évad legkomikusabb vígjátékaival és legvarázslatosabb musicaljeivel várja a Móricz Zsigmond Színház a VIDÁM és MUSICAL bérleteseket! Lepje meg szerelmét a négy előadást tartalmazó bérletek valamelyikével, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjon!
A brit popsztár, Robbie Williams életútját bemutató film szuper… lenne, ha nem szó szerint egy majom játszaná végig az ikonikus énekest. Emiatt pedig végig azt éreztem, mintha a Majmok bolygója musical verzióját nézném!
Nem igazán akarom túlnyújtani ezt a filmkritikát, mert nincs is mit igazából írnom.