Aktuális számunk

Kövesd te is!

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

Legfrissebbek

Datetime: 10 szept. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Milyen a mai „komoly” zene? Többek között erre is választ kapnak az érdeklődők Kerek Gábor zeneszerzőtől, aki a Bencs Villa zenés estjének vendége lesz.

Számos hallgatható, befogadható és vidám XXI. századik „komolyzene” csendül majd fel az est folyamán. Nem kizárólag csak zene, hanem zeneszerzői műhelytitkok is feltárulnak majd. Kerek Gábor blockflöte és fagott művész-, tanár, fúvószenekari karnagy, aktív zeneszerző, 1993 óta a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanára, 2012 óta intézményvezetője. Folyamatosan kapja a felkéréseket művészeti iskoláktól, együttesektől, zenekaroktól. Művei rendszeresen jelen vannak a komolyzenei élet hazai és nemzetközi koncertjein, bemutatóinak száma országszerte éves szinten több, mint 10 mű.

„Zenészként és növendékeivel tanárként is állandó résztvevője a régió kulturális életének. Szóló hangszerjátékosként és kamaraegyüttesek tagjaként is rendszeresen muzsikál az ország különböző helyszínein. Sikerei ellenére megmaradt dolgos, hétköznapi embernek. Hihetetlen teherbírással végez fizikai és szellemi tevékenységet egyaránt. Az egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb, legjószívűbb, legodaadóbb ember, akit ismerek.” – mondta el Kerek Gáborról Tamás Attila, a Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója.

Bővebben...
Datetime: 04 szept. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Az ATV külpolitikai szerkesztő-riportere olyan emberi sorsokat gyűjtött össze könyvében, melyek megérdemlik, hogy mintegy tablóként bemutassák őket. Minden egyes életút felveti azt a kérdést mi az élet értelme. A szerző elmondása szerint ma már nem az az ember, aki a könyv írása előtt volt. Mélyebben, intenzívebben és tudatosabban éli az életét.

Eperjesi Ildikó az ATV külpolitikai szerkesztő-riportere méltó augusztusi vendége a Női Szalonnak, hiszen a Bencs estek keretében olyan hazai véleményformálókkal beszélget dr. Körtvélyfáy Eszter, akik saját területükön társadalmi bázist építettek tudásuk, humoruk vagy épp lehengerlő egyéniségük és tehetségük erejével.

Bővebben...
Datetime: 31 aug. 2020
Kategória: Legfrissebbek

A Móricz Zsigmond Színház legújabb, élő zenekarral előadott, látványos musical vígjátékát 2020. augusztus 16-án mutatta be először a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, kellemes nyáresti szórakozást, egyben összetett, különleges színházi élményt nyújtva a közönségnek. Az Édes Charity a következő évad első bérletes bemutatója is lesz a tervek szerint.

A korszakalkotó klasszikus Broadway musical-ek hőskorában született Édes Charity egy rossz útra tévedt, mégis örökké optimista, igaz szerelemre áhítozó lány szórakoztató, egyúttal megható története, mely a 60-as évek óta folyamatos, zajos sikerrel hódítja meg a színházak közönségét világszerte.

Bővebben...
Datetime: 28 aug. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Jókai Mór romantikus, fordulatokkal teli történetéből a nyolcvanas években Dargay Attila rendezett nagy sikerű animációs filmet, mely nemzedékek kedvence lett, és napjainkban is igen népszerű. A Móricz Zsigmond Színházban bemutatásra kerülő új, zenés színpadi változatot Horváth Illés rendezi.

Botsinkay Jónás és Szaffi kalandos története a török hódoltság után éppen csak magához térő, Habsburgok uralta Magyarországon játszódik. Ahmed pasának, Temesvár urának menekülnie kell, de előbb még elrejti kincseit jó barátja és híve, Botsinkay Gáspár birtokán, majd mindketten Törökországba menekülnek tovább. A három éves kisfiú, Jónás, korán elveszíti szüleit, cigány mutatványosok veszik magukhoz és nevelik fel. Évek múltán a császár amnesztiát hirdet: a száműzöttek hazatérhetnek és visszakapják vagyonukat.

Bővebben...
Datetime: 27 aug. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Új kiállítótérrel bővült a Jósa András Múzeum, melyben a több mint 150 éves működésük alatt összegyűjtött műtárgyak legszebb darabjait mutatják be. A 200 négyzetméteres kiállítótér a múzeum legkönnyebben megközelíthető helyén található, és a tervek szerint itt kap majd helyet októberben az országban egyedülálló Rippl-Rónai-kiállítás is.

A korábban történeti raktárként használt épületrész új funkcióval várja a látogatókat, amelyet dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere adott át a közönség számára. Ez a kiállítóterem önmagában nagyobb, mint az a két első emeleti kiállítóterem, ahol a Seuso-kincsek, a Munkácsy- és a Szinyei Merse-kiállítások voltak

Bővebben...
Datetime: 19 júl. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Rengeteg csodás alakítás után a nyíregyházi társulat színművésze, Puskás Tivadar nyugdíjba vonul, de decembertől még vár rá egy jutalomjáték a nyíregyházi teátrumban.

A művészlét szépségeit és árnyoldalait mutatja be Neil Simon: Napsugár fiúk című darabja, mellyel Puskás Tivadar búcsúzik a színháztól, a pályától. Külön érdekesség, hogy az előadásban a régi pályatárs, Horváth László Attila szereplése mellett többek között „Pusi” fia, Puskás Peti, valamint Dallos Bogi is színpadra lép. 

Bővebben...
Datetime: 19 jún. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Értesíti kedves látogatóközönségét a Miskolci Nemzeti Színház, hogy 2020. június 18-tól minden korlátozás nélkül látogathatók a kulturális rendezvények zárt térben is. Ezért a Nyári Színházba hirdetett előadások a Kamaraszínházban, valamint a Nagyszínházban láthatók.

A Francia rúdugrás mellett a Feketeszárú cseresznye és a Betörő az albérlőm című előadásokat láthatja július közepéig a közönség.

Bővebben...
Datetime: 28 máj. 2020
Kategória: Legfrissebbek

A miskolci teátrum ezúttal is neves alkotók híres műveit hozza el a közönség számára a 2020-2021-es évadban. A színház művészeti vezetése különleges országos online sajtótájékoztatón ismertette a 197. évad bemutatóit.

Vígjáték, musical, operett, mese, táncjáték, tragikomédia, opera, színmű. A Miskolci Nemzeti Színház a megszokottnál ugyan kevesebb bemutatóval jelentkezik a 2020-2021-es évadban, a műfaji változatosság azonban ezúttal sem marad el.

Bővebben...
Datetime: 22 máj. 2020
Kategória: Legfrissebbek

A korlátozások enyhítésének köszönhetően újból élettel telik meg a miskolci teátrum. Az egészségügyi előírásokat betartva folytatódhatnak az idei évad utolsó három bemutatójának, valamint a következő évad előadásainak próbái.

Május 21-én újból izgatott nyüzsgéssel telik meg a színház. A járványügyi helyzet miatt márciusban félbeszakadt próbák folytatására végre lehetőséget kaptak a színházak országszerte. Miskolcon Szabó Máté rendezésében a Szerelmes Shakespeare, Mohácsi János rendezésében a Francia rúdugrás, valamint a Miskolci Balett táncadaptációja, a Gépnarancs munkálatai indulhatnak újra.

Bővebben...
Datetime: 14 máj. 2020
Kategória: Legfrissebbek

A teátrum legújabb, élő zenekarral előadott, látványos musical vígjátékát 2020. augusztus 16-án mutatja be először a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, kellemes nyáresti szórakozást, egyben összetett, különleges színházi élményt nyújtva a közönségnek.

A korszakalkotó klasszikus Broadway musical-ek hőskorában született Édes Charity egy rossz útra tévedt, mégis örökké optimista, igazszerelemre áhítozó lány szórakoztató, egyúttal megható története, mely a 60-as évek óta folyamatos, zajos sikerrel hódítja meg a színházak közönségét világszerte. A fordulatokban gazdag, igazán eredeti, szellemes karaktereket felvonultató történet sikeréhez a fülbemászó, hol erőteljesen hangzatos, hol andalítóan lágy musical slágereken kívül nagyban hozzájárulnak a rendkívül látványos táncbetétek.

Bővebben...
Datetime: 12 máj. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Mint arról már korábban tájékoztatták Nézőket, a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadi és kamara előadásai nagy részét az egészségügyi veszélyhelyzet miatt új időpontban kívánja pótolni. Az eredeti időpontra megvásárolt jegyek, bérletek az új időpontban érvényesek lesznek, ezzel további teendő nincs. A pótelőadások időpontjait a vészhelyzet feloldását követően teszik közzé.

A bérletes előadások közül az Úri muri című előadást későbbi időpontokban, a tervek szerint részben a Rózsakert Szabadtéri Színpadon pótolják. A Sógornők és a Várj, míg sötét lesz című előadások elmaradnak, pótlásukra sajnos nincs lehetőség.

Bővebben...
Datetime: 05 máj. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Izgalmas játékot indított honlapján és közösségi oldalán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár.

A játékban a Könyvtár ismert személyek fotóit teszi közzé, a helyes megfejtésekért pedig könyvajándékot sorsolnak ki.

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: 

Bővebben...
Datetime: 30 ápr. 2020
Kategória: Legfrissebbek

Az utóbbi hetekben nagyon sokan voltak kíváncsiak a miskolci színház korábbi előadásaira, melyeket közzé tett a teátrum.

Ezen a héten Dosztojevszkij világhírű regényét láthatják az érdeklődők, Szabó Máté rendezésében. Ezzel a döntéssel az érettségire való felkészülést is segíti a színház, hiszen Dosztojevszkij műve választható tananyag.

Az előadás felvétel vasárnap este 22 óráig lesz elérhető a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán!

Bővebben...