Megtartották a Családi játszmák című előadás olvasópróbáját. Sam Holcroft komédiáját a Móricz Zsigmond Színház színművésze, Rák Zoltán állítja színpadra.
Ismerik azt az érzést, amikor a lépcsőházban összenéznek férjükkel vagy feleségükkel, mielőtt megérkeznének a családi karácsonyi vendégségbe? „Nem lesz semmi baj, szedjük össze magunkat – és próbáljuk meg túlélni!” És azután mosolyogva lépnek be az ajtón, ahol ott az egész család, a szülők, a testvérek, a sógorok, a gyerekek… De ez a nagy elhatározás csak úgy sikerülhet, ha mindenki betart bizonyos szabályokat. Van, amit nem hozunk szóba, van, amit nem emlegetünk fel – és vannak bizonyos, a saját gyerekkorunkból hozott játszmák, amelyekbe nem kezdünk újra bele. Hacsak a másik el nem kezdi.
Az idei VIDOR Fesztiválon nagy közönségsikerrel játszott TARTAGLIA-díjas LOFT egyfelvonásos kortárs komédiát újra láthatja a nyíregyházi közönség. Ezúttal Auksz Éva, Sajgál Erika és Sárközi-Nagy Ilona a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán játsszanak.
Három barátnő története. Szerelmekkel, válással, árulásokkal teli szenvedélyes szövetség. Három különböző sors, világlátás, de mindegyik fő mozgatórugója a vágy, az összetartozás, a szeretet. A szereplők humora, öniróniája, vagy annak hiánya sok mulatságos szituációba sodorja őket. Mi van, ha egyik barátnő elszereti a másik férjét, pedig csak segíteni akart… vagy mégsem? A titkok és feszültségek meddig feszítik a húrt? Vajon tisztázódnak a félreértések? Ez az előadás tehát csakis a nőkről szól… ja, és folyamatosan a férfiakról.
A Prisma Independent Film Awards 2023. augusztusi fordulójának zsűrije a legjobb színésznő díjával jutalmazta a művésznőt.
A Móricz Zsigmond Színház színművészét a római Prisma Independent Film Awards 2023. augusztusi fordulójának zsűrije a legjobb színésznő díjával jutalmazta az Online rövidfilmben nyújtott alakításáért.
A miniszter félrelép volt idén a VIDOR legjobb előadása
A Miskolci Nemzeti Színházban látták vendégül Kirják Róbertet, a VIDOR-t szervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatóját, aki nem érkezett üres kézzel: Keszég Lászlónak, A miniszter félrelép előadás rendezőjének átadta az idei fesztivál legjobb előadásának járó Dottore-díjat.
A legjobb férfi epizódalakításért járó Brighella-díjat Friedenthal Zoltán nyerte el az idei VIDOR Fesztiválon, a TÁP Színház: Szarvasnak gyermeke című előadásában nyújtott teljesítményéért.
A darab Szabó Zoltán rendezésében szerepelt a fesztiválon a „nyereségvágyból elkövetett zenés igaztalanság a meghamisított 2000-es évek Budapestjéről, a rádiótelefonok hőskorából, amikor még nagy szám volt a Westend vízköpő szökőkútja, az aerobic és a hazudozás. Amikor még divat volt a testvéri szeretet, a szakrális színház meg a butaság. Amikor még érdemes volt valaki másnak képzelni magad, mint ami vagy. Amikor még rossz szemmel nézték, ha valaki szívesebben él egy gleccserhasadékban, mint a legjobb barátai között.”
1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme.
Kétszázadik évadát viszi a Miskolci Nemzeti Színház. Béres Attila igazgató úgy fogalmazott a kétszázadik évad kapcsán: – Az első társulati ülésemen a színház közösségteremtő erejéről beszéltem. A Fedor Vilmos és Somorjai Lehel által írt könyv olvasása során, mely színházunk kétszáz éves történelméről szól, számos olyan történettel találkoztam, ami bizonyítja, hogy ez a színház kétszáz éve közösséget teremt – mondta a direktor. – Amikor az emberek estéről estére, egymás mellett ülve nézik ugyanazt a történetet a színpadon, egyszerre rendülnek meg, egyszerre nevetnek, akkor eltűnnek különbözőségeink. Ebben rejlik a színház ereje – hangsúlyozta Béres Attila.
Fergeteges vígjátékot ígér Georges Feydeau egyik leghíresebb darabja, amelyet a Móricz Zsigmond Színházban már több sikert is jegyző Mészáros Tibor állítja színpadra.
Georges Feydeau, a bohózat francia mesterének remekműve a színpadi burleszk magasiskolája. A fénysebesség iramával váltakozó, könnyfakasztóan mulatságos helyzetek szinte már az abszurdig fokozzák az őrületet, s a nézőnek sem könnyű eligazodnia a kapcsolódások és a félreértések szövevényében. Cserébe viszont kacagtató ámokfutásban és szertelen poénokkal tűzdelt komikus utazásban lehet része, míg végül minden a helyére kerül.
A VIDOR Fesztivált szervező nyíregyházi teátrum célja idén is az volt, hogy bárki, aki a fesztiválra látogat, magáénak érezhesse az összművészeti programsorozatot, és azok számára is biztosítsák a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A hazai színházak idén is a vígjátéktermés legjavát hozták el a nyíregyházi seregszemlére, a közönség a versenyprogram szinte valamennyi produkcióját teltházzal fogadta. A Móricz Zsigmond Színház színpadjain, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Timpex Arénában és egyéb helyszíneken 154 színész szereplésével bemutatott 26 előadáson összesen több, mint 11 000 néző tapsolhatott. A város főterén naponta többezren énekeltek együtt a fellépőkkel koncertjeiken. A világzenei és a feltörekvő generációk együtteseinek nagy része idén is a VIDOR Kert Sunshine FM Kisszínpadára került, de ide várták a legkisebbeket a bábszínházak produkciói is, minden eddiginél nagyobb sikerrel.
A mese főhőse egy igen különös és kedves madár: Mada a kakapó. A kakapó éjszakai, földön fészkelő madár, mely Új-Zélandon él. Nagyon ritka, de különös megjelenésével igen kedves állat. Erről szól a két író által közösen megírt mese.
A hullócsillagok meghallgatják a kívánságainkat. De vajon teljesítik is őket? A csillagok vagy valami más tehet arról, hogy a nyolcéves Joci hirtelen képes lesz repülni? Varázslat van a dologban, az biztos, és nem is kevés! A kislegény hirtelen még az állatok nyelvén is megtanul beszélni. Ráadásul legkedvesebb plüssjátéka, Mada, a kakapó is életre kel. Együtt röppennek ki az ablakon és indulnak el egy nagy kalandra, melynek során egészen Új-Zélandig eljutnak.
A 22. VIDOR Fesztivál életműdíját Molnár Piroska kapta.
Molnár Piroskának szavazta meg a zsűri az idei VIDOR Fesztivál életműdíját. Az elismerést 2023. október 11-én, a Jaj, Nagyi! című produkció után vehette át a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő.
Második alkalommal adták át Beregszászon a Fedák Sári színházművészeti díjat. A Fedák Sári-díjat és a vele járó elismerést a Kárpát-medence magyar ajkú színészei kaphatják, akik legalább 15 éve ugyanannál a színháznál tevékenykednek, bizonyítva hűségüket a közösség iránt.
A díjat azzal a céllal hozták létre Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész kezdeményezésére, hogy szerte a Kárpát-medencében hirdessék vele Fedák Sári hagyatékát: a nemzet, a szülőföld és a hivatás iránti odaadást.
A Pinokkió című előadást 2023. október 13-án mutatják be a Nagyszínpadon. Az előző évadban nagy sikert arató Misi mókus családi musical rendezője, Peller Károly álmodja színpadra a fabábból lett kisfiú történetét.
Mindenki jól ismeri a világ leghíresebb fabábjának történetét. Legalábbis azt hisszük! Mert igazság szerint leginkább a különböző feldolgozásokat ismerjük, Carlo Collodi regényének, a Pinokkió kalandjainak ugyanis több száz filmes és színpadi átirata létezik. Mi most megpróbálunk az eredeti műhöz visszakanyarodni, igyekszünk minél jobban megőrizve, megmutatni lehengerlő humorát és magával ragadó, pergő történetét.
A csárdáskirálynő, Az üvegcipő, H-edda Gabler. Erős hármassal indítja az évadot az idén kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház, ahol az említett előadások mellett még egy mesebemutatóra is sor kerül az évad eleji premierek sokaságában.
Egyszerre három előadás próbái kezdődtek meg a miskolci színházban a kétszázadik évad elején. A Nagyszínház, a Kamaraszínház és a Játékszín színpadain is folynak már a próbák, sőt, a Kamaraszínházban egy mesebemutatóra is sor kerül a szezon kezdetén.
Van ám olyan világ, ahol minden csodálatos! Mindig süt a nap, lenn a parton mindig lágyan hullámzik a tenger, és szörfdeszkákon, a nyugágyakban meg a bulizósabb helyeken sokféle, de mindig gyönyörű strandoló gyűlik össze: Barbie (Margot Robbie) és Ken (Ryan Gosling) meg a többi Barbie és Ken.
De még legtökéletesebb, legrózsaszínebb, legszerelmesebb helyen is történhetnek bajok. Szerencsére Barbie nemcsak szép, hanem talpraesett is. Ha kell, még a valóságos világba is elmegy, hogy megvédje a maga különleges országát. És persze sosincs egyedül. Lehet, hogy Ken nem olyan éles eszű, vagy nem akkora vagány, mint ő, de van egy nagyon fontos tulajdonsága: mindig kiáll az ő Barbie-jáért, és sosem hagyja cserben.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Ascher Tamás rendezésében látható június 9-től Pintér Béla és Darvas Benedek zenedrámája, a Gyévuska a Miskolci Nemzeti Színházban.
Az alkotók egy igazán különleges előadást álmodtak a miskolci színház Kamaraszínházának színpadára, melyről most az előadás dramaturgja, Enyedi Éva mesélt. Pintér Béla Gyévuskájában egyéni sorsok, küzdelmek, roncsolt társadalom, roncsolt életek jelennek meg a színpadon. Hogyan lehetne bemutatni ezt a zenedrámát annak, aki még nem ismeri a művet, nem volt még alkalma látni színpadon?
Gulácsi Tamás, Horváth Viktor, Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművészei a Bencs Villa parkjában adtak koncertet június 17-én.
A népszerű slágereket és közkedvelt musicalrészleteteket ezúttal is nagy tapssal fogadta a közönség.