
Lapunk a Kung Fu Panda 4 vetítésén járt.
2008-ban a panda első kalandja igazán frissítő volt, hatalmasat brummogott a mozipénztáraknál. A buddhista tanmesébe ágyazó történetnek volt bája, humora, és mindene, amivel a DreamWorks kicsiket és nagyokat egyaránt levett a lábáról.
Szakmai megbeszélésen vettek részt a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének újonnan megválasztott elnökségi tagjai a Kulturális és Innovációs Minisztériumban.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumban egyeztetett Szentmártoni János művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkárral, valamint Dr. Karasszon Ágnes főosztályvezetővel a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének újonnan megválasztott elnöksége.
Március 14-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Ray Cooney és John Chapman bohózatát. A Kölcsönlakás parádés szereposztással, grandiózus díszlettel és fergeteges humorral várta a miskolci nézőket a Nagyszínházban, Béres Attila rendezésében.
Ritka balszerencse – és klasszikus bohózati alaphelyzet – ha egy házaspár két tagja véletlenül egy időben ugyanazt a baráti otthont kéri kölcsön titkos szerelmi légyottjának lebonyolítására. Hát még ha a londoni lakás felújításán dolgozó belsőépítész is éppen itt kíván hódolni szerelmi szenvedélyének, és természetesen betoppannak a háziak, valamint egy prűd, szexmegvető meseírónő is...
Újabb „teltházas” tárlatmegnyitó Debrecenben: Angyal születik, majd elolvad a hó Gonda Zoltán kiállításán a Kölcsey Központban!
Nem Gond(a) 80! címmel nyílt meg Gonda Zoltán festőművész kiállítása március 1-jén, pénteken a Bényi Galériában. A közönséget és az alkotót először Szalai Andrea galériavezető köszöntötte, majd Puskás István alpolgármester osztotta meg személyes gondolatait az ünnepelt Gonda Zoltánnal kapcsolatban.
Szakmai elismerés – Látópont Címet vehetett át a Váci Mihály Kulturális Központ.
Intézményünk elnyerte a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesülete által meghirdetett Látópont Cím pályázatot, melynek ünnepélyes díjátadója Dabason volt.
Mától folyatódik a mozikban Paul Atreides története.
A 2021-ben gigasikert elérő sci-fi folytatódik. Denis Villeneuve rendező már bizonyította, hogy nagyon is ért a műfajhoz az Érkezés című filmjével, most azt remélhetjük, hogy eljő a béke az Arrakis bolygón.
Az abszurd alkotások mestere Yorgos Lanthimos újabb beteg filmmel rukkolt elő. Neki köszönhetjük A homárt, A kedvencet, vagy épp az Egy szent szarvas meggyilkolása című műveket. Lapunk most sem csalódott a szürreális rendezőben.
Amikor néztem a filmet, ketten kimentek a moziból. Eleve csak négyen voltunk. Értem én, ha valaki kimegy Emma Stone legújabb moziáról, mert tényleg nem egy megszokott amerikai limonádéról van szó, hanem egy olyan filmről, ami garantáltan felkavar. Vagy az érzelmeinket, vagy a gyomrunkat. Ha csak a vizualitást látjuk, ott helyben kidobhatja a taccsot a néző, ám ha keressük a mondanivalót, ha képesek vagyunk nyitottak lenni és ismerjük a művészfilmek sajátosságait, na meg persze a rendezőt, akkor nem fogunk csalódni.
Mától ország számos mozijában vetítik a Demon Slayer:To the Hashira Training-et, így mától végre a hazai nézők is megtapasztalhatják, milyen a világhírű anime a nagyvásznon.
Ha a Kimetsu no Yaiba, a Demon Slayer nem létezne, a földet már démonok uralnák: ők viszont évszázadok óta küzdenek az egykori emberi lények ellen, akik haláluk után rendkívüli képességekre tettek szert: erősek, gyorsan gyógyulnak és szinte halhatatlanok.
Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos filmjére a november 30-i bemutatója óta már több mint 300 ezren váltottak jegyet.
A bemutató óta eltelt 11 hétben 301 745 néző szavazott bizalmat az anyák megmentőjéről szóló Semmelweisnek, melynek főbb szerepeiben Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc és Mészáros Blanka láthatók.
Lapunk a Madame Web című legújabb Marvel film premierjén járt.
Ritkán érzem úgy, hogy nem tudok valamiről mit írni, de a legújabb Marvel film kapcsán ez a helyzet! Szóval most jöhetne életem legrövidebb kritikája: Madame Web látványos, zűrzavaros, üres, Dakota Johnson viszont érdemel egy tapsot!
Mai naptól egy új Marvel-hős mutatkozik be a mozivásznon. Aki a Pókember világát ismeri, annak nem cseng ismeretlenül Madame Web neve. Dakota Johnsont legtöbben A szürke ötven árnyalata filmekből ismerik. Február 15-től jön és behálóz minket.
Így születik egy hősnő. Cassandra Webb (Dakota Johnson) a hétköznapok hőse. Mentőautót vezet New Yorkban: az életveszély és az életmentés számára mindennapos. Meg az, hogy folyton rohan, kapkod, az idővel harcol.
A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Hajdú-Bihar Vármegyei Tagozatával együttműködésben 2024. májusában mutatja be a 33. Debreceni Tavaszi Tárlat címet viselő kiállítást a Kölcsey Központban található Bényi Galériában.
A sorozat kétévenkénti váltásban mutatja be a festészet, továbbá a grafika és fotográfia körébe sorolható műveket, míg plasztikákat minden évben várunk. Ilyen módon, ebben az évben a grafika/fotográfia van soron.
Kultikus mozi érkezik Nyíregyháza egyik legelegánsabb bisztrójába. Ezúttal Steven Spielberg igazi kincsvadász kalandfilmje az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói kerül terítékre, Harrison Ford főszereplésével.
Spilberg 1981-es moziját tényleg nem kell senkinek sem bemutatni. Az ostorcsattogtatós régész első kalandja a misztikus ereklyék után, már a bemutatása első napján lázba hozta a világot, hiszen mindenki Indiana Jones akart lenni. A mindenkivel szembeszálló kalandor, azonnal belopta magát közönsége szívébe, noha nem a filmvásznon, hiszen ott akadt pár ellensége, akik a nyomába eredtek.... De a közönséget azonnal meghódította!
Kirják Róbertet, a Móricz Zsigmond Színház igazgatóját választották a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökévé. További személyi változás is történt, hiszen a két alelnök Barnák László és Barabás Botond lett. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 2024. január 29-én tartotta meg tisztújító közgyűlését Budapesten, a Nemzeti Színházban.
A közgyűlésen 17 igen és 1 tartózkodás mellett Kirják Róbertet, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatóját választották a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökévé, aki a leköszönő Oberfrank Pál helyét veszi át. Az Egyesület két alelnöke Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lett.
Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje 2024. február 22-25. között a Budapest Boat Show-al, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show-al egy időben várja egy programokkal teli hétvégére a szakembereket és az utazókat a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban!
A megújult Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt első másfél napja a szakmai közönségnek szól, ahol a szakemberek üzleti kapcsolataikat ápolhatják, új ismeretségeket köthetnek és részt vehetnek szakmai konferenciákon, B2B találkozókon.