
Ismét a régi fényében ragyogva várja a látogatókat a közelmúltban felújított, impozáns Bencs Villa, a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében.
Az épület első emeletén ez 1920-as évek polgári hangulatát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg: korhű női szoba, szalon, férfiszoba és egy könyvtárszoba, értékes berendezési tárgyakkal, melyek a Péchy-Kovács gyűjtemény polgári darabjai. A falakat olyan fotók, festmények díszítik, amelyek a Bencs család tagjainak történelmi szerepét hozzák közelebb a látogatókhoz.
Izgalmas festményátadási ünnepség keretén belül adták át a Korzó Bevásárlóközpont felkérésére Mihálka György, nyíregyházi festőművész által készített impozáns festményét, amelyet a látogatók ezentúl a Korzó 3. emeleti körfolyosóján tekinthetnek meg.
A művésszel közel egy évtizedes művészi kapcsolatot ápoló Korzó az ünnepséget és kiállításmegnyitót március 8-án, nőnapon tartotta, hiszen A Földanya velünk álmodott című festmény a festőművész második műalkotása a Korzó számára, amelynek témája a Nő.
2023. július 14-én, pénteken érkezik Nyíregyházára, a Rózsakert Szabadtéri Színpadra a Fórum Színház házasságjavító komédiája, A feleség negyvennél kezdődik produkció, mely főbb szerepeiben Gregor Bernadettet, Beleznay Endrét, Pikali Gerdát és Németh Kristófot láthatjuk.
Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot... Erről azonban a férfi nem akar tudomást venni, neki minden úgy jó, ahogy van...
Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével, Steven Spielberg kultuszfilmje lett az alapja az eredeti Broadway-musicalnek.
A Móricz Zsigmond Színház megtartotta az évad utolsó bérletes nagyszínpadi produkciójának, a Kapj el, ha tudsz! című Broadway-musicalnek az olvasópróbáját. Az előadást Nyíregyházán láthatja a közönség először hazánkban, a magyarországi ősbemutatót Horváth Illés, a társulat művészeti vezetője rendezi.
A Móricz Zsigmond Színház megtartotta a MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban című előadás olvasópróbáját.
Az előadást Urmai Gábor állítja színpadra. Karinthy Frigyes fordítása alapján.
Történetünk reggelén, a Pagony utca 100-ban minden úgy indult, mint máskor. Róbert Gida álmosan ébredt, mint minden reggel. Hornyák bácsi a szomszédból magában dünnyögött. Canga néni – mert mindig biciklivel járt –, aggódva engedte el az unokáját ugrókötelezni. A szomszédnő, a városi kertészetben dolgozott és folyton répát evett. A barna ruhás könyvtáros mindig késésben volt és közben azt motyogta: „Huhú, elkések, huhú! A csíkos ruhás kukás most viszi ki a szemetet. A sárga mackónadrágos kisfiú kint ül az ajtó előtt a napsütésben, mézet eszik és egész nap nem csinál semmit. Mindennap így indult, de a mai nem. Talán a napsütés, talán a tavasz tehet róla, de Róbert Gida fejében új életre keltek a Pagony utca lakói...
A Miskolci Fotóklub „hazai pályán” segíti a Miskolci Nemzeti Színházat, hogy a megemelkedett rezsiárak mellett a teátrum tovább tudjon működni 2023. január és február során.
Kedves Közönség!
Fotózták már Önöket a Miskolci Nemzeti Színház pompás falai között? A Miskolci Fotóklub „Fotózás a Színházért” nevű eseményére szeretnék most invitálni Önöket. Legyenek Önök is a művészet támogatói, cserébe egy különleges fotózásban lehet részük. Páratlan élmény lesz ez a program fotósnak és modelljének egyaránt, a képeket pedig garantáltan szívesen nézik majd vissza évek múlva is! Érkezzen akár a párjával, gyermekével, családjával, vagy egyedül, a Színház falai elegáns és romantikus helyszínt biztosítanak, egyéni igényeik szerint. csodálatos fotók lesznek az emlékei mai világunknak. A fotózás alkalmaira ünnepi hangulat várja Önöket a színházi társalgóban.
A világ kalapácsot és szögeket ad a kezünkbe. Néha pedig egy színházjegyet...
„Hétéves lehettem, amikor apám hirtelen felindulásból elvitt moziba. A TV-ben a Petrocelli ment, ezért nem annyira örültem. Aztán a film elején megszólalt a gitár, közeledett a távolból egy busz a szereplőkkel, és ezek a könnyeden teátrális sivatagi körülmények a 2000+ évnyi homállyal fedett, mégis örökös érdeklődést kiváltó történetbe úgy vontak be, hogy egész más emberként tekintettem a világra hazafelé menet egy kék Trabantban, 1984-ben. Most 2022 van. A világ is megváltozott – és én is. A Petrocellit már nem is adja a TV. Vajon mi a helyzet ma ezzel a különös történettel? Mi a szerepe ma mindannak, amire hivatkozva szöggel és kalapáccsal a kézben követünk el nap mint nap bűnöket, ha valaki valóban a vízen jár, lényegileg már észre sem vesszük, maximum készítünk róla pár képet a telefonunkkal. A Passió szenvedéstörténet, ugyanakkor Andrew Lloyd Webber művében olyan szenvedély történetét ismerjük meg, ami által a külső szemlélő óhatatlanul részese lesz és ezáltal részesül is mindabból a zenei ihletettségből, amelynek az alapjához mindannyiunknak van közünk. Egy útszéli kőkereszt mellett elhaladva, a templomban, az álmainkban, egy múzeumban egy festmény előtt, vagy ha csak széttárjuk a kezünket és szembe fordulunk a világgal, óhatatlanul szembejön velünk egy lehetőség, amit azonban csupán kívülről szemlélünk ahelyett, hogy a részesévé válnánk. Hiszen nem egyszerű. A világ kalapácsot és szögeket ad a kezünkbe. Néha pedig egy színházjegyet... – A zenei anyag rendkívül erős és ez nagyon ihlető erejű, főleg egy olyan erőforrásokkal rendelkező színháznak, mint a Miskolci Nemzeti Színház. Van abban valami, hogy épp most „találkozott” ezzel a színházzal ez a mű. Ezt pedig érdemes látni és hallani” – zárja gondolatait Szabó Máté a Misakolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
A Százholdas pagony lakóit, Micimackót, a „csacsi öreg medvét”, Malackát, Nyuszit, Fülest, Kangát, Zsebi babát és Baglyot mindenki ismeri.
A bájos humorral és szeretetteli filozófiával átitatott történet, melyet a világ szinte minden nyelvére lefordítottak – még latinra és eszperantóra is – és amit A.A. Milne saját fiának, Christopher Robinnak kedvenc játékmackójáról írt, most Lőrinczy Attila színpadi átiratában, Nagy Nándor zenéjével kel életre a Miskolci Nemzeti Színház színpadán.
199. évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház. A 200 éves évforduló előtti szezonban sem fog unatkozni a társulat és a színházszerető miskolci közönség, akik Béres Attila igazgató szerint évadról évadra megmutatják, milyen büszkék is a színházukra.
„Ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend... mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt.” – idézte gróf Széchenyi István 1827-ben elmondott szavait Béres Attila igazgató az évadnyitó társulati ülésen. – Az akkori Magyarországon úgy érezték a magyarok, hogy érdemes állandó színházat létrehozni. Miskolcon ezt saját erőből tették meg a város polgárai.
Június 15-én véget ért a 2021-2022-es évad a Miskolci Nemzeti Színházban. Két vendégjátékkal még várják a miskolci nézőket a Nyári Színházban, a társulat pedig elkészült az új évad két produkciójával is.
A falu rossza, valamint A „K” ügy ezzel a két premierrel indítja majd a színház a 2022-2023-as évadot szeptember elején. A Nyári Színházban az Orlai Produkció két vendégelőadásával várják a miskolci nézőket: június 16-án a Balkon kilátással, június 30-án pedig a Válaszfalak című előadást láthatja a közönség.
A Múzeumi Világnap alkalmából adták át a 2022. évi díjakat, ahol eredményesen szerepelt a nyíregyházi intézmény.
A Kállay Gyűjtemény nemcsak egy ősmagyar nemesi család tagjainak, hanem megyénknek, illetve országunk történetét is őrzi. 2020-ban költözött át jelenlegi helyére, a Benczúr téri Kállay-házba, ahol megújult és látványos kiállításokkal várják az érdeklődőket.
A bicentenárium előtti évben a Miskolci Nemzeti Színház rendkívül változatos előadásokkal készül a 2022-2023-as évadban. A részletekről Béres Attila igazgató, valamint a teátrum Művészeti Tanácsának tagjai beszéltek a május 11-i sajtótájékoztatón.
Béres Attila az évadhirdető sajtótájékoztatón kiemelte, a teátrum azon fog dolgozni, hogy újból elérje a pandémia előtti nézőszámot. – A pandémia előtt 130.000 nézőnk volt egy évad alatt, a pandémia legrosszabb időszakában, amikor alig játszhattunk az évad során, 27 ezer volt a nézőszám, most az évad végéig pedig közel 100.000 nézőre számítunk – mondta az igazgató.
Az évad utolsó premierjére készül a Miskolci Nemzeti Színház. Április 14-én a Babaház lesz látható Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben. Ibsen 1879-ben megírt darabja miatt Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?
Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját.
A Miskolci Nemzeti Színház énekkara rendhagyó és különleges produkcióval készült, melyben az opera és a musical műfaja találkozik: Kocsák Tibor és Miklós Tibor Anna Karenina című musical-operáját, mely Lev Tolsztoj azonos című műve alapján készült, koncertszerű, látványos elemekkel, vetítésekkel, a történetet bemutató jelenetekkel két részben vitték színpadra az énekkari művészek.
„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan? (…) Egy tehervonat épp akkor ért oda…” (részlet a regényből)
„Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk.”
Ezzel a mondattal kezdődik Gogol majdnem kétszáz éves vígjátéka, melyben egy orosz kisváros elöljárói megneszelik, hogy ellenőrzés érkezik hozzájuk. A polgármester vezetésével összegyűlnek, hogy sebtében felkészüljenek a fővárosi revizor fogadására, de az „apró-cseprő bűnök” nyomait, a túlkapás, sikkasztás és hanyagság rutinná vált gyakorlatát nem könnyű leplezni.