
A Múzeumi Világnap alkalmából adták át a 2022. évi díjakat, ahol eredményesen szerepelt a nyíregyházi intézmény.
A Kállay Gyűjtemény nemcsak egy ősmagyar nemesi család tagjainak, hanem megyénknek, illetve országunk történetét is őrzi. 2020-ban költözött át jelenlegi helyére, a Benczúr téri Kállay-házba, ahol megújult és látványos kiállításokkal várják az érdeklődőket.
A bicentenárium előtti évben a Miskolci Nemzeti Színház rendkívül változatos előadásokkal készül a 2022-2023-as évadban. A részletekről Béres Attila igazgató, valamint a teátrum Művészeti Tanácsának tagjai beszéltek a május 11-i sajtótájékoztatón.
Béres Attila az évadhirdető sajtótájékoztatón kiemelte, a teátrum azon fog dolgozni, hogy újból elérje a pandémia előtti nézőszámot. – A pandémia előtt 130.000 nézőnk volt egy évad alatt, a pandémia legrosszabb időszakában, amikor alig játszhattunk az évad során, 27 ezer volt a nézőszám, most az évad végéig pedig közel 100.000 nézőre számítunk – mondta az igazgató.
Az évad utolsó premierjére készül a Miskolci Nemzeti Színház. Április 14-én a Babaház lesz látható Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben. Ibsen 1879-ben megírt darabja miatt Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?
Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját.
A Miskolci Nemzeti Színház énekkara rendhagyó és különleges produkcióval készült, melyben az opera és a musical műfaja találkozik: Kocsák Tibor és Miklós Tibor Anna Karenina című musical-operáját, mely Lev Tolsztoj azonos című műve alapján készült, koncertszerű, látványos elemekkel, vetítésekkel, a történetet bemutató jelenetekkel két részben vitték színpadra az énekkari művészek.
„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan? (…) Egy tehervonat épp akkor ért oda…” (részlet a regényből)
„Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk.”
Ezzel a mondattal kezdődik Gogol majdnem kétszáz éves vígjátéka, melyben egy orosz kisváros elöljárói megneszelik, hogy ellenőrzés érkezik hozzájuk. A polgármester vezetésével összegyűlnek, hogy sebtében felkészüljenek a fővárosi revizor fogadására, de az „apró-cseprő bűnök” nyomait, a túlkapás, sikkasztás és hanyagság rutinná vált gyakorlatát nem könnyű leplezni.
A Mester és Margarita, mely a harmincas évek sztálini diktatúrájában született és annak rendkívül szórakoztató, egyben elrettentő krónikája, harminc évig nem kerülhetett nyomtatásba. Azóta viszont milliók kedvence, kultikus olvasmány, ami színpadon is gyakran, mindig megújuló formában kel életre. A Miskolci Nemzeti Színházban most Szőcs Artur viszi színpadra Bulgakov művét, melyet Szőllősy Klára fordításának felhasználásával Ari-Nagy Barbara alkalmazott színpadra, a dramaturg Sándor Júlia.
Egy tikkasztó májusi délutánon Moszkvában megjelenik a Sátán. Nem véletlen, hogy épp ide érkezik, hiszen tombol az ateizmus, diadalát üli a bürokrácia és a kisstílűség. A város néhány óra leforgása alatt szürreális események színtere lesz. Megtelik új betegekkel az elmegyógyintézet, fontos emberek tűnnek el, majd bukkannak fel ezer kilométerrel odébb, a színházban pénzeső hull a megvadult közönségre és a Szadovaja utca egyik ablakából meztelen boszorkány száll az ég felé. Ez a sok, látszólag széttartó esemény azonban végső soron egyetlen célt szolgál: elégtételt ad egy hallgatásra ítélt írónak, az író szerelmének, Margaritának és egy Pilátusról szóló, tűzbe vetett regénynek.
„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk.” (Moliére: Előszó a Tartuffe-höz) 2021. december 18-án mutatta be a miskolci színház Molière vígjátékát.
Az élet rövid és jelenleg nagyobb a bizonyítottsága annak, hogy egy egyszeri kaland. Valószínűleg szeretnénk mindnyájan tartalmasan végig-élni azt az időt, ami nekünk jut. Emberi léptékkel e rövid időn belül túl sok a lehetőség, az irány, az információ, ahhoz, hogy magunk döntsünk arról, hogy mit is kezdünk ezzel a: nekünk jutó „idővel”. Sokunk ezért is kapaszkodik egy eszmébe, egy vezetőbe, a hitbe, hogy ne tévedjen el, ne sodródjon le az általa igaznak vélt ösvényről. Igen, szeretnénk hinni, hogy vannak igaz emberek. De mi van, ha ezek az „igaz” emberek kóklerek? Ha a tehetségük nem más, mint az, hogy képesek a bennünk lévő hiányt kitölteni, a kérdéseinkre választ adni, de közben csak arra használnak bennünket és a bizonytalanságunkat, a gyengeségeinket, az eltévelyedettségünket, hogy a saját önző céljaikat elérjék?
Az első részben megismert főhősök nyuszival és békával kiegészülve Kisvakond szülinapjára készülnek!
Élő zenekaros "bábkoncert" olyan celebfurulyással, mint például a Róka, a legjobb mellékszereplő Kicsimadárral alias Hollóval.
Fontos tájékoztatás! Kalap Jakab megelégeli az Öreg Tölgy főszerepét, és átveszi a színen az irányítást.
A mindvégig élő zenei kísérettel előadott produkció a magyarországi bábkoncert műfaj úttörőjének tekinthető.
Az élőzenés bábjáték ideje:
2021. október 3. vasárnap, 11.00 óra
Helye:
Váci Mihály Kulturális Központ
Nyíregyháza, Szabadság tér 9.
A Múzeumfalu által immár negyedik alkalommal rendezett, mindig nagy érdeklődést kiváltó hagyományőrző sokadalom két év szünet után sokszínű programkínálattal tér vissza.
A Kárpát-medence ízei a Sóstói Múzeumfalu portáin mutatkoznak be: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tájegységei mellett többek között Biharból, a Hortobágyról, Somogyból érkeznek főzőcsapatok.
Az ünnepélyes megnyitót a gyermekek körében méltán népszerű Ákom-Bákom Bábcsoport előadása követi, majd felvonul az „In Ferro Veritas” középkori hagyományőrző csoport, akik egész napos bemutatóval várják a látogatókat az Árpád-kori faluban. A nap folyamán a főzőcsapatok is bemutatkoznak a faluközpontban, majd a Manó Swing Együttes szórakoztatja a gyermekeket. Aztán a fesztivál legizgalmasabb pillanatai következnek, hiszen a versenyben résztvevők számára kiosztásra kerülnek a díjak, utána pedig a Tárkány Művek előadása zárja a rendezvényt.
Újraéled a Zsindelyes Fesztivál – új névvel, új helyszínen és részben új koncepcióval. A mostantól összművészeti fesztivál Érpatak határából a Sóstói Múzeumfaluba költözik, hiszen a régi helyszínen egy turisztikai komplexum, a Zsindelyes Cottage épült. Az ezentúl nyíregyházi rendezvényen a hagyományőrzésé a főszerep, de megjelenik a gasztronómia és fiatalokat megszólító programelemek is.
A fesztiválnak a neve és részben a koncepciója is változik. A pálinka, mint hungarikum természetesen elérhető lesz a fürtös meggy főszereplésével, de a rendezvény jelzője mostantól összművészeti. S bár korábban is megjelent – még Érpatakon – a népzene, a néptánc és a kézművesség, most ez lesz hangsúlyosabb. Tartanak kézműves vásárt és kiállítást, a gyerekek megismerhetik a mesterségeket és időt tölthetnek a Méhecske játéktéren, a népi iparművészet a ZEMA ékszerekkel jelenik meg, melyek elkészítését is meg lehet nézni élőben. A hagyományőrző fellépők bőséges teret kapnak: muzsikál a Bürkös és a Szikes zenekar, fellép a Figurás Táncegyüttes, az Érpataki Asszonykórus, továbbá pálinka lovagrendek is pódiumra vonulnak.
Közel 2 év karanténszünet után Román Sándor táncművész egész estés AZ AFFÉR című produkciójával tér vissza. A zseniális megújult társulat Román Sándor Entertainment néven, és egy egy vadonatúj előadásával folytatja menetelését, amely valójában egy modern köntösbe bújtatott szerelmi történet, briliáns művészeti megoldásokkal újra színezve, egyszersmind humoros megvilágításba helyezve a viszályokat az érdekeket és azt, hogy a szerelem mindent legyőz.
AZ AFFÉR című produkció ékes példa Román Sándor kifogyhatatlan energiáira és arra, hogy mindig képes megújulni és az általa létrehozott táncstílust még egyedibbé még különlegesebbé tenni. A „Megőrizve meghaladni” mottó tökéletesen érvényesül a 90 perces, felejthetetlen előadásban. Az elképesztően szórakoztató előadás a kultúrát, a tánc örömét hozza közel azokhoz a kitartó, lelkes és jelentős rajongó közönséghez, akik hosszú évek óta szívesen kóstolnak bele a táncos színház világába. Most ismét ámulatba ejti rajongóit különleges látványvilágot teremtve.
2021. július 23-án láthatta a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban a Vojáger című kortárs magyar színmű bemutató előadását Keszég László rendezésében.
Vinnai András darabja egy szerelmes párról, a kissé megkésett felnőtté válásukról szól, fanyar iróniával, groteszk elemekkel, bohózati fordulatokkal, mesebeli figurákkal.
A Broadway világát szarkasztikus humorral és öniróniával ábrázoló darab bemutatásának évében minden idők legtöbb Tony-díját kapta: tizenkettőt a lehetséges tizenötből, és azóta is fergeteges sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Most a Miskolci Nemzeti Színházban látható a díjnyertes sikerelőadás Béres Attila rendezésében.
Egy valaha szebb napokat látott producer és egy ravasz könyvelő a világ legrosszabb színdarabjából akarnak nagy pénzt csinálni.
Újra látogatható a Kállay Gyűjtemény a belvárosi Kulturális Negyedben. Az állandó tárlatok mellett május ötödikétől egy Oscar Dietrich kamarakiállítással is várják a látogatókat.
A Kállay Gyűjtemény is újra megnyithatta kapuit a látogatók előtt. Az ősmagyar nemesi család emlékeit bemutató gyűjtemény a város és az ország emlékeit is őrzi, tizenhatezer kötetes könyvtár és kortörténeti fotók, valamint a Kállay-leszármazottak személyes tárgyait is megtekinthetik itt a látogatók. A Kállay Gyűjtemény egy nagyszabású felújítási programnak köszönhetően 2020-ban költözhetett át a család egykori hajlékába, az impozáns Kállay-házba, a belvárosi Kulturális Negyedbe. A két állandó kiállítás, vagyis a várostörténeti és a család történetét bemutató tárlat mellett már egy új programmal is készülnek.