A világ kalapácsot és szögeket ad a kezünkbe. Néha pedig egy színházjegyet...

„Hétéves lehettem, amikor apám hirtelen felindulásból elvitt moziba. A TV-ben a Petrocelli ment, ezért nem annyira örültem. Aztán a film elején megszólalt a gitár, közeledett a távolból egy busz a szereplőkkel, és ezek a könnyeden teátrális sivatagi körülmények a 2000+ évnyi homállyal fedett, mégis örökös érdeklődést kiváltó történetbe úgy vontak be, hogy egész más emberként tekintettem a világra hazafelé menet egy kék Trabantban, 1984-ben. Most 2022 van. A világ is megváltozott – és én is. A Petrocellit már nem is adja a TV. Vajon mi a helyzet ma ezzel a különös történettel? Mi a szerepe ma mindannak, amire hivatkozva szöggel és kalapáccsal a kézben követünk el nap mint nap bűnöket, ha valaki valóban a vízen jár, lényegileg már észre sem vesszük, maximum készítünk róla pár képet a telefonunkkal. A Passió szenvedéstörténet, ugyanakkor Andrew Lloyd Webber művében olyan szenvedély történetét ismerjük meg, ami által a külső szemlélő óhatatlanul részese lesz és ezáltal részesül is mindabból a zenei ihletettségből, amelynek az alapjához mindannyiunknak van közünk. Egy útszéli kőkereszt mellett elhaladva, a templomban, az álmainkban, egy múzeumban egy festmény előtt, vagy ha csak széttárjuk a kezünket és szembe fordulunk a világgal, óhatatlanul szembejön velünk egy lehetőség, amit azonban csupán kívülről szemlélünk ahelyett, hogy a részesévé válnánk. Hiszen nem egyszerű. A világ kalapácsot és szögeket ad a kezünkbe. Néha pedig egy színházjegyet... – A zenei anyag rendkívül erős és ez nagyon ihlető erejű, főleg egy olyan erőforrásokkal rendelkező színháznak, mint a Miskolci Nemzeti Színház. Van abban valami, hogy épp most „találkozott” ezzel a színházzal ez a mű. Ezt pedig érdemes látni és hallani” – zárja gondolatait Szabó Máté a Misakolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.

Az előadást Pregitzer Fruzsina és Olajos Gábor forgatókönyve alapján magyar alkotók műveinek felhasználásával állítják színpadra, és novembertől Ovis bérletben láthatja a közönség.

Kukucs? Mi is ez?

Kukucs! – kiáltok fel, ha megpillantok valamit, és azt érzem, kiáltanom kell.

Az előadás egy olaszországi nászút viszontagságos és kalandos története.

Mihály és Erzsi, az újdonsült férj és feleség egy véletlen folytán elválnak egymástól, és külön-külön folytatva útjukat nemcsak az izgalmas és gyönyörű itáliai és francia tájakon barangolnak, hanem saját lelkük titokzatos, ismeretlen vidékein is. Találkozva régi barátokkal, szerelmekkel és idegenekkel, egyre több titokra derül fény.

Megtartották a Misi mókus című családi musical előadás olvasópróbáját a Krúdy kamarában.

Az erdőben minden a természet rendje és körforgása szerint zajlik. Ez a nap mégis kicsit más, hiszen kis mókusok születnek. Bár ez is a természet rendje szerint van.

De az egyik kis mókus, Misi, más, mint a többiek, fekete a farkincája. Később az iskolában nem csak ezzel lóg ki társai közül, hanem azzal, hogy rosszalkodik és különcködik. Nem akar úgy élni, mint a többi mókus, nyáron gyűjtögetni az élelmet, hogy legyen majd télre. Amikor megtudja Szajkó nénitől, hogy egy távoli vidéken létezik egy örökké termő fa, azonnal elszökik otthonról. Elképesztő kalandok várnak rá, meg persze veszélyek is. Elfogják és egy állatkereskedésbe viszik, ahonnan megszökik. Utazik a tengeren, a sivatagon és a dzsungelen keresztül. Barátokat szerez és legyőzi az ellenségeket!

199. évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház. A 200 éves évforduló előtti szezonban sem fog unatkozni a társulat és a színházszerető miskolci közönség, akik Béres Attila igazgató szerint évadról évadra megmutatják, milyen büszkék is a színházukra.

„Ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend... mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt.” – idézte gróf Széchenyi István 1827-ben elmondott szavait Béres Attila igazgató az évadnyitó társulati ülésen. – Az akkori Magyarországon úgy érezték a magyarok, hogy érdemes állandó színházat létrehozni. Miskolcon ezt saját erőből tették meg a város polgárai.