Második alkalommal hirdeti meg műfordítói pályázatát „egy sima – egy fordított” elnevezéssel a DE Színház (Debreceni Egyetemi Színház), együttműködve a Csokonai Színházzal és a DE Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal.
A pályázók feladata változatlan maradt: bármely nyelvből, szabadon választott kortárs, vagyis az utóbbi harminc évben megjelent irodalmi, színpadi mű, dráma, vagy drámarészlet szövegének, szövegrészletének fordítása magyar nyelvre. A pályázat célja továbbra is a világ színházi szövegeinek jobb megismerése, megismertetése, valamint a tapasztalatszerzés az összetett műfordítói munka területén.
A vidám hétvégéről – pénteken és szombaton – 19.00 órától Szente Vajk rendezésében a Funny Girl Broadway-musical művészei gondoskodnak a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán!
November 19-én, 20-án, valamint november 26-27-én is műsorra tűzik Pregitzer Fruzsina lenyűgöző főszereplésével a Kurázsi mama és gyermeki előadásukat. Bertolt Brecht egyik leghíresebb darabja összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek; küzdelmeinkről, vágyainkról, félelmeinkről, túlélési stratégiáinkról.
A nyíregyházi kis panda tenyészpár 7 éve él együtt, a 8 éves anyaállat Ting-ting Pozsonyból, míg párja a szintén 8 esztendős Szecsuán a Dublin Zoo-ból érkezett a Nyíregyházi Állatparkba az Európai Fajmegőrzési Program keretében.
Zárt tartási körülmények között nagyon nehezen szaporodnak, így hatalmas öröm és szakmai siker, hogy idén ismét született egy életerős kölyök a Nyíregyházi Állatparkban, annál is inkább, mert a természetben az IUCN vörös listája szerint állományuk drasztikusan csökken a természetes élőhelyükön.
Széles Zita, a Móricz Zsigmond Színház művésze lesz a Bencs Villa Többszemközt műsorának vendége, aki húszéve tagja a teátrumnak.
Gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy színész lett. 2001-ben az a vágya is teljesült, hogy a nyíregyházi társulathoz tartozzon. Kedvenc műfaja a tragikomédia, fontosnak tartja a humort.
Az első részben megismert főhősök nyuszival és békával kiegészülve Kisvakond szülinapjára készülnek!
Élő zenekaros "bábkoncert" olyan celebfurulyással, mint például a Róka, a legjobb mellékszereplő Kicsimadárral alias Hollóval.
Fontos tájékoztatás! Kalap Jakab megelégeli az Öreg Tölgy főszerepét, és átveszi a színen az irányítást.
A mindvégig élő zenei kísérettel előadott produkció a magyarországi bábkoncert műfaj úttörőjének tekinthető.
Az élőzenés bábjáték ideje:
2021. október 3. vasárnap, 11.00 óra
Helye:
Váci Mihály Kulturális Központ
Nyíregyháza, Szabadság tér 9.
Bertolt Brecht egyik leghíresebb drámája szenvedélyes vádirat minden háború ellen, egyben gazdag, összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek; küzdelmeinkről, vágyainkról, félelmeinkről, túlélési stratégiáinkról.
Izgalmas és bonyolult drámai szöveten keresztül mutatja be, hogyan veszíthetjük el arcunkat, személyiségünket az embertelenség közepén, vagy mégis, mindennek ellenére, hogyan őrizzük meg azt. A történet hőse, Anna Fierling markotányosnő három gyermekével próbál boldogulni a harmincéves háború poklában. Praktikum és haszonszerzés vezérli, próbálja minden viszontagság és szörnyűség között célba navigálni az otthonukat jelentő ekhós szekeret, és biztosítani három gyermeke megmaradását. De a háború minden rémsége mellett kitűnő üzleti lehetőség is, és Kurázsi mama a nyereség bűvöletében olykor azokat is hajlandó feláldozni, akik a legfontosabbak számára.
A Múzeumfalu által immár negyedik alkalommal rendezett, mindig nagy érdeklődést kiváltó hagyományőrző sokadalom két év szünet után sokszínű programkínálattal tér vissza.
A Kárpát-medence ízei a Sóstói Múzeumfalu portáin mutatkoznak be: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tájegységei mellett többek között Biharból, a Hortobágyról, Somogyból érkeznek főzőcsapatok.
Az ünnepélyes megnyitót a gyermekek körében méltán népszerű Ákom-Bákom Bábcsoport előadása követi, majd felvonul az „In Ferro Veritas” középkori hagyományőrző csoport, akik egész napos bemutatóval várják a látogatókat az Árpád-kori faluban. A nap folyamán a főzőcsapatok is bemutatkoznak a faluközpontban, majd a Manó Swing Együttes szórakoztatja a gyermekeket. Aztán a fesztivál legizgalmasabb pillanatai következnek, hiszen a versenyben résztvevők számára kiosztásra kerülnek a díjak, utána pedig a Tárkány Művek előadása zárja a rendezvényt.
Bartók Béla születésének 140. évfordulója alkalmából, A Kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operájának koncertszerű változatát adja elő Rácz István és Szántó Andrea operaénekesek, valamint Doman Katalin zongoraművész.
A Kékszakállú herceg vára című operát 1918 májusában mutatták be. Bartók Béla Balázs Béla 1910-ben írt misztériumjátékát dolgozta fel. Az opera a „legendás időkben” játszódik a Kékszakállú várában. Valójában azonban a férfi lelki világát mutatja be a mű.
Újraéled a Zsindelyes Fesztivál – új névvel, új helyszínen és részben új koncepcióval. A mostantól összművészeti fesztivál Érpatak határából a Sóstói Múzeumfaluba költözik, hiszen a régi helyszínen egy turisztikai komplexum, a Zsindelyes Cottage épült. Az ezentúl nyíregyházi rendezvényen a hagyományőrzésé a főszerep, de megjelenik a gasztronómia és fiatalokat megszólító programelemek is.
A fesztiválnak a neve és részben a koncepciója is változik. A pálinka, mint hungarikum természetesen elérhető lesz a fürtös meggy főszereplésével, de a rendezvény jelzője mostantól összművészeti. S bár korábban is megjelent – még Érpatakon – a népzene, a néptánc és a kézművesség, most ez lesz hangsúlyosabb. Tartanak kézműves vásárt és kiállítást, a gyerekek megismerhetik a mesterségeket és időt tölthetnek a Méhecske játéktéren, a népi iparművészet a ZEMA ékszerekkel jelenik meg, melyek elkészítését is meg lehet nézni élőben. A hagyományőrző fellépők bőséges teret kapnak: muzsikál a Bürkös és a Szikes zenekar, fellép a Figurás Táncegyüttes, az Érpataki Asszonykórus, továbbá pálinka lovagrendek is pódiumra vonulnak.
Közel 2 év karanténszünet után Román Sándor táncművész egész estés AZ AFFÉR című produkciójával tér vissza. A zseniális megújult társulat Román Sándor Entertainment néven, és egy egy vadonatúj előadásával folytatja menetelését, amely valójában egy modern köntösbe bújtatott szerelmi történet, briliáns művészeti megoldásokkal újra színezve, egyszersmind humoros megvilágításba helyezve a viszályokat az érdekeket és azt, hogy a szerelem mindent legyőz.
AZ AFFÉR című produkció ékes példa Román Sándor kifogyhatatlan energiáira és arra, hogy mindig képes megújulni és az általa létrehozott táncstílust még egyedibbé még különlegesebbé tenni. A „Megőrizve meghaladni” mottó tökéletesen érvényesül a 90 perces, felejthetetlen előadásban. Az elképesztően szórakoztató előadás a kultúrát, a tánc örömét hozza közel azokhoz a kitartó, lelkes és jelentős rajongó közönséghez, akik hosszú évek óta szívesen kóstolnak bele a táncos színház világába. Most ismét ámulatba ejti rajongóit különleges látványvilágot teremtve.
2021. július 23-án láthatta a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban a Vojáger című kortárs magyar színmű bemutató előadását Keszég László rendezésében.
Vinnai András darabja egy szerelmes párról, a kissé megkésett felnőtté válásukról szól, fanyar iróniával, groteszk elemekkel, bohózati fordulatokkal, mesebeli figurákkal.
A Broadway világát szarkasztikus humorral és öniróniával ábrázoló darab bemutatásának évében minden idők legtöbb Tony-díját kapta: tizenkettőt a lehetséges tizenötből, és azóta is fergeteges sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Most a Miskolci Nemzeti Színházban látható a díjnyertes sikerelőadás Béres Attila rendezésében.
Egy valaha szebb napokat látott producer és egy ravasz könyvelő a világ legrosszabb színdarabjából akarnak nagy pénzt csinálni.
Ha szeretne részt venni a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléjén, és zsűritagként megtekintené a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának összes előadását, akkor jelentkezzen!
Az előadások egy része 2021. július-augusztus hónapban a Rózsakert Szabadtéri Színpadon lesznek láthatók, de zömében 2021. augusztus 27. – szeptember 4. közötti időszakban jelent ez minden estés elfoglaltságot.