A Móricz Zsigmond Színház az elkövetkező hónapokban megkezdi a 2020/21-es évadban elmaradt előadások pótlását – minden szükséges egészségügyi óvintézkedés betartása mellett –, melyekre a tervek szerint a Rózsakert Szabadtéri Színpadon kerül sor.
Nagyszínpadi előadások:
Újra látogatható a Kállay Gyűjtemény a belvárosi Kulturális Negyedben. Az állandó tárlatok mellett május ötödikétől egy Oscar Dietrich kamarakiállítással is várják a látogatókat.
A Kállay Gyűjtemény is újra megnyithatta kapuit a látogatók előtt. Az ősmagyar nemesi család emlékeit bemutató gyűjtemény a város és az ország emlékeit is őrzi, tizenhatezer kötetes könyvtár és kortörténeti fotók, valamint a Kállay-leszármazottak személyes tárgyait is megtekinthetik itt a látogatók. A Kállay Gyűjtemény egy nagyszabású felújítási programnak köszönhetően 2020-ban költözhetett át a család egykori hajlékába, az impozáns Kállay-házba, a belvárosi Kulturális Negyedbe. A két állandó kiállítás, vagyis a várostörténeti és a család történetét bemutató tárlat mellett már egy új programmal is készülnek.
Horváth Renátó 2019 decemberében egy gerincvelő gyulladás következtében bénult le nyaktól lefelé, kezelése azóta is folyamatos. Az orvosok látnak reményt a javulásra, azonban ehhez rengeteg munkára és kezelésre van szükség. Ehhez szeretne most hozzájárulni a Miskolci Nemzeti Színház azzal, hogy egyik áprilisi online előadásának bevételét a táncművésznek ajánlja fel.
Áprilisban is folytatódik a miskolci teátrum online közvetítés-sorozata, melynek keretében a korábbi előadások felvételeit vetítik le stream-oldalukon. Minden szombaton az előző évek egy-egy sikerdarabjával készülnek a közönségnek, a 2021. április 17-i online előadás pedig kivételesen fontos lesz. Aznap a Rózsa és Ibolya című mesebalettet élvezheti online formában a közönség, és ezzel nem csupán igazi táncszínházi élményt visznek az otthonokba: a jegyvásárlással hozzájárulnak Horváth Renátó táncművész felépüléséhez.
A Móricz Zsigmond Színház a 2020 novembere és 2021 februárja között összesen több mint kettőszázezer megtekintést elért online műsorsorozatait követően 2021 márciusától az újonnan induló Móricz Online elnevezésű online videótár-programja keretében több korábbi, illetve jelenleg is repertoáron lévő produkciójának felvételét teszi online formában, ondemand-jelleggel elérhetővé.
Három kamerával rögzített és gondos utómunkával elkészített, HD minőségű TV-felvételek a nézők otthonában a nyíregyházi teátrum közelmúltjának és jelenének válogatott előadásait keltik életre, melyek a közelképek hatására azok számára is újszerű élményt fog nyújtani, akik az adott előadásokat a színház falai közt korábban már megtekintették.
Az intézmény jelenleg nem fogadhat látogatókat, ennek ellenére van okuk az örömre és ünneplésre, hiszen 2021-ben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőként a Váci Mihály Kulturális Központ vehette át a Minősített Közművelődési Intézmény Címet.
Tizenhét tagintézményével, a Krúdy Gyula Art Mozival az ország egyik legnagyobb közművelődési feladatellátó a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ, mely az „Agóra” program keretében újult meg 2014-ben. Maga az épület igazi közösségi találkozó tér, ahol helyet kapnak koncertek, színházi előadások, konferenciák, tanfolyamok, kiállítások és művészeti együttesek próbái. Csúcstechnikával felszerelt, többfunkciós hangversenyterme minden igényt kielégít. Ebben az ideális környezetben kiváló, kreatív, felkészült szakemberek dolgoznak. A lelkiismeretes, odaadó munkának köszönhetően a látogatók, illetve a szolgáltatásaikat igénybe vevők száma az utóbbi években a négy-ötszörösére nőtt.
Bartók Béla és Balázs Béla táncjátékát, A fából faragott királyfi című előadás olvasópróbáját tartották a Művész Stúdióban.
Bartók Béla és Balázs Béla együttműködéséből két halhatatlan remekmű született: A kékszakállú herceg vára című opera és A fából faragott királyfi táncjáték. Ez utóbbi mese egyszerre táplálkozik a magyar néphagyományból és az európai kultúrtörténetből. A szimbolikus, mágikus elemekből építkező történet két fiatal fordulatos egymásra találásáról szól. A világot látni induló Királyfi egy nap megpillantja a kastélya ablakában álló Királykisasszonyt, és szépsége annyira megigézi, hogy azonnal, szenvedélyesen beleszeret. Először azonban a természeti erők Tündére gördít akadályokat a találkozás elé, majd amikor a Királyfi legyőzi a fák és vizek támadását, a Királykisasszony gőgös, szeszélyes természete állja útját boldogságuknak. A Királyfi, hogy bizonyságát adja, mennyi mindenre képes a szerelemért, egy szépen faragott bábot készít a lánynak, voltaképpen saját fába álmodott mását, a Királykisasszony azonban „őt” sem méltatja figyelmére. Ekkor a Tündér életre kelti a fából faragott királyfit, és hirtelen fordulat következik be: a Királykisasszonyban élénk érdeklődés ébred a mozgó és beszélő bábu iránt, akit valójában a Királyfi lelke mozgat…
A mai Magyarország első állandó színtársulata 1823. augusztus 24-én kezdte meg működését Miskolc városában, a Déryné utcában, a teátrum mai épületének szomszédságában.
A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenárium alkalmából drámapályázatot hirdet, melynek első díjjal kitüntetett darabját a jeles nap alkalmából, 2023. augusztus 24-én kívánja bemutatni.
A Móricz Zsigmond Színháznagy sikerű, 2020. novembere óta több tízezer epizód-megtekintést elért online programcsaládja(Móricz-(F)Actor, Móricz Anno és Bencs SzalON című műsorok) 2021. februárjában egy negyedik műsortípussal is kiegészül: a Színház színművészeinek tehetségét különleges fénybe állító, Móricz Impro című online improvizációs mini-show a képzelet erejével nézőit egy elsöprő energiájú „mindent szabad”-világba repíti.
A vadonatúj online adássorozat egyes epizódjaiban a nyíregyházi teátrum népszerű színművészei nézőiket virtuóz improvizációs játékok és helyszíni ötletek alapján születő jelenetekkel szórakoztatják, melyekkel egyúttal a színészi alkotás kulisszatitkaiba, illetve saját, szinte kifogyhatatlan színpadi eszköztárukba is rendhagyó bepillantást engednek.
A koronavírus-járvány okozta óvintézkedések miatt a kulturális központban szervezett előadások elmaradnak.
Az Interticket-tel történt egyeztetés értelmében az online vásárolt jegyek árát az Interticket automatikusan visszautalja.
Egyéb módon történő (készpénzes) vásárlás esetén a visszatérítési igényt 2021. január 10-ig kell jelezni az alábbi űrlapon:
Gobbi Hilda 1987-ben végrendeletében közérdekű célra tett kötelezettségvállalásával hozta létre az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”-nek, az epizodistáknak, azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és két színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.
A díjak átadására évek óta hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumban került sor, ahol minden a magyar színjátszás nagy alakjaira és elsősorban Gobbi Hildára emlékeztet. Gobbi Hildára, akinek a kezdeményezésére megalakult az intézmény, aki szinte teljesen egyedül intézte el a múzeum létrejöttét, és hozatta rendbe Bajor Gizi villáját, hogy méltó helyen és módon emlékezhessünk az egyébként oly múlandó műfaj nagyságaira.
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Központi, fiókkönyvtárai és könyvtárpontjai a 484/2020. Kormányrendelet utasításának megfelelően zárva tartanak a látogatók előtt. Ezt az időszakot a könyvtár munkatársai egy nagyon fontos feladat elvégzésére fordítják, a teljes körű állomány-ellenőrzésre. Esetükben a fiókkönyvtárak állományával együtt ez több mint 400 ezer dokumentumot jelent.
Ez hatalmas munka természetesen, ami nem jelenti azt, hogy az olvasók kölcsönzési igényeit nem teljesítik! A már bevált módon, az online vagy telefonon kért könyveket az olvasók maszkban az előre megbeszélt időpontban a Központi könyvtár bejáratánál és a fiókkönyvtárakban is átvehetik. A visszavétel szünetel, ás a kölcsönzési idő automatikusan meghosszabbodik a korlátozás feloldásáig, késedelmi díjat nem számolnak fel.
A Móricz Zsigmond Színház Móricz Online programcsalád programjaként debütáló új műsora, a Móricz Anno című múltidéző online memóriajáték egy különleges színházi időutazásra invitálja Önöket.
A minden kedden és csütörtökön 20.00 órakor a Móricz Zsigmond Színház Facebook-oldalán jelentkező, kifejezetten csak online megtekinthető műsorban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata az utóbbi évek legsikeresebb produkcióiból egy-egy emlékezetes előadáspillanatot elevenít meg a Művész Stúdió színpadán, melyekből a nézők feladata kitalálni, hogy az adott előadásrészlet melyik darabból volt látható.