Aktuális számunk

Kövesd te is!

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAI IS SZEREPELNEK A POSZT PROGRAMJÁBAN!

  • hétfő, 16 március 2020 11:39

Tizennégy produkció – köztük 8 budapesti, 4 vidéki és 2 határon túli előadás – kapott helyet a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. Az idei POSZT-ot a tervek szerint június 11-től 20-ig rendezik meg, ami a magyar kormány koronavírussal kapcsolatos, a színházi előadások megtartására vonatkozó határozata alapján még változhat.

A POSZT versenyprogramját Dér András film- és színházrendező, operatőr és Uray Péter koreográfus, rendező állította össze a 2019. március 1. és 2020. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Dér Andrásnak és Uray Péternek Sándor L. István színikritikus volt segítségére.

A versenyprogramban idén a Miskolci Nemzeti Színház két előadása, a Szőcs Artur rendezésében készült Feketeszárú cseresznye, valamint A vadkacsa című színmű, melynek adaptációját Rusznyák Gábor rendezte, jutott be idén a POSZT versenyprogramjába.

Béres Attila igazgató így nyilatkozott a jelölésről: „Nagy örömmel tölt el, hogy a munkánk eredménye megmutatkozik. Boldogok vagyunk, hogy két előadásunk is képviselteti magát a POSZT-on. Úgy gondolom, hogy ez a társulat erejét és az elmúlt időszak elmélyült munkáját kiválóan megmutatja”

Forrás: www.mnsz.hu

 

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: