– 200 év bizony az már történelmi mértékkel mérve is komoly idő, a Miskolci Nemzeti Színház pedig ez alatt a két évszázad alatt mindvégig a kultúra bástyája volt, nemcsak Miskolc, hanem az egész vármegye, a régió, sőt, talán túlzás nélkül az egész ország tekintetében. A miskolciak szeretik a színházukat. Így volt ez az elmúlt kétszáz évben és így lesz az elkövetkező évszázadokban is – köszöntötte a teátrumot Veres Pál, Miskolc polgármestere. A színház által két éve hirdetett Miskolc 200 nevű drámapályázat nyerteseinek is átadták az elismerést. A szakmai zsűri két színdarabot is érdemesnek talált az első helyre, így úgy döntöttek, hogy megosztják a díjat: Komán Attila Kornél című művére esett az egyik választás, Zemlényi Attila és Kabai Lóránt műve, a Vasgyári eklógák lett a pályázat másik nyertese. Az alig egy évvel a pályázati eredmény kihirdetése után sajnálatos módon elhunyt Kabai Lóránt helyett testvére, Kabai Zoltán vette át az elismerést.
Az ünnepi évadban három egyetemi hallgató is csatlakozott a színház társulatához: Baranyi Emma, Mikita Dorka Júlia és Tóth Dominik.
A színház eddigi előadásplakátjaiból is kiállítás nyílt melyek a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből származnak, s amelyet Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus állított össze. Ezután Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvének bemutatójára is sor került, melyet a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumának alkalmából írt a szerzőpáros, bemutatva a színház történelmét. A könyvet Szigethy Gábor Kossuth-díjas magyar színháztörténész, rendező, egyetemi tanár mutatta be. A könyv megjelenésének fő támogatója Dr. Hajdú László, a miskolci székhelyű Expert cégcsoport többségi tulajdonosa és vezetője.
A tatárok Magyarországban című díszelőadás előtt Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára köszöntötte a kétszáz éves színházat. – Véletlenül és méltatlanul nem marad fenn kétszáz évig egyetlen intézmény sem. A fennmaradás, a túlélés önmagában bizonyosság arra nézve, hogy mindig a múltra építkezve érdemes jelent formálni és jövőt tervezni. Kívánom, hogy a Miskolci Nemzeti Színház még évszázadokon át hirdesse a kultúra közösség- és identitásformáló erejét – méltatta a teátrumot Závogyán Magdolna.
Mongólia magyarországi nagykövetségének delegációja is részt vett a díszbemutatón. Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia magyarországi nagykövete az előadás alkalmából még tavasszal készíttette el a színház számára a morin khuur nevű hangszert, ami a tradicionális mongol zenei hangzást biztosítja és ami elengedhetetlen része a Szőcs Artur által rendezett előadásnak.
A nagykövet mellett a színház vendége volt még a mongol Országos Drámai Színház igazgatója, D. Tserensambuu úr, és a színház főrendezője, N. Naranbaatar úr.
Az ünneplés lezárásaként este a Szent István téren adtak koncertet a színház egykori és jelenlegi tagjai egy „születésnapi pezsgő party” keretében, melynek végén a város polgáraival együtt fújták el a színház tagjai a kétszáz gyertyát a születésnapi tortán. Az est nem jöhetett volna létre a Miskolci Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. nélkül. Az est szervezője és házigazdája Radnai Erika, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkára volt.
A Miskolci Nemzeti Színház 2023-2024-es ünnepi évadának bemutatói:
Nagyszínház:
Kisfaludy Károly: A Tatárok Magyarországban – Egy Eredeti Hazai Költemény
Rendező: Szőcs Artur
Kálmán Imre – Jenbach Béla – Leo Stein – Gábor Andor: A Csárdáskirálynő – Operett
Rendező: Béres Attila
Arthur Miller: A Szálemiek – Színmű
Rendező: Rusznyák Gábor
Bartók Béla: A Kékszakállú Herceg Vára – Opera
Rendező: Szabó Máté
Ray Cooney – John Chapman: Kölcsönlakás – Bohózat
Rendező: Béres Attila
Kamaraszínház:
Lázár Ervin: Berzsián És Dideki – Mese, Játék
Rendező: Keszég László
Molnár Ferenc: Az Üvegcipő – Vígjáték
Rendező: Keszég László
Anton Pavlovics Csehov: Ivanov – Színmű
Rendező: Szabó Máté
Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin – Balett
Koreográfus: Kozma Attila
Játékszín:
Henrik Ibsen: H-Edda Gabler – Színmű
Rendező: Rusznyák Gábor
Georg Büchner: Leonce És Léna – Színmű Zenével
Rendező: Szőcs Artur
A Szerelem Hatalma (Abélard és Héloise) – Balett
Koreográfus: Kozma Attila
Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: