Aktuális számunk

Kövesd te is!

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

Évad(záró)összegzés, kitüntetések, és nagy bejelentések a Móricz Zsigmond Színházban!

  • vasárnap, 16 június 2024 23:10

Érkezik a Padlás, az Alul semmi, a Rumini Tükör-szigeten, az előző évadból pedig az Anconai szerelmesek és a Nők az idegösszeomlás szélén is repertoáron marad.

Az évad programjában szerepel még többek között a Pacsirta, A király beszéde, a Játszd újra, Sam, a Házassági leckék középhaladóknak, valamint a Legénybúcsú folytatása, az Aranylakodalom; rendezőként pedig visszatér Szikszai Rémusz, Guelmino Sándor, Nagy Sándor és Keresztes Attila is.

A Teátrum évadzárója idén is a társulat tagjai, vendégművészei, a Színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató elmondta, a mögöttünk álló évadban a nyíregyházi teátrum végre zavartalanul, teljeskörűen működhetett. „Fellélegzés volt ez, hogy mint Nyíregyháza egyik legfontosabb kulturális intézménye a megfelelő módon, korlátozások és rendkívüli nehézségek nélkül szolgálhattuk a várost, a térséget, Nézőinket, akik kitartottak mellettünk. Sőt, az elmúlt esztendő legnagyobb büszkesége, hogy az értékesített jegyek és bérletek számának határozott növekedése azt mutatja; Nyíregyháza szereti színházát, és megelégedésére szolgál, amit kínálni tudunk neki.” – tette hozzá az évadzáró társulati ünnepség megnyitóján a direktor.

Az eladott színházbérletek száma 16 266 darab volt, mely az előző évadhoz képest 14 százalékkal növekedett. 101 ezer néző látogatott el előadásokra, mely a tavalyihoz képest 37 százalékos növekedést jelent. A 2023-24-es évad legnépszerűbb előadása az Életrevalók lett, több mint 11 ezren voltak kíváncsiak rá. „Ez a visszajelzés nemcsak örömteli, de arra is sarkall minket, hogy továbbra is a maximumot kihozva magunkból és lehetőségeinkből, még több értéket, maradandó élményt, önfeledt estét, tartalmas szórakozást biztosítsunk az Önök számára.” – folytatta a teátrum igazgatója.

Musicalek, filmadaptációk, visszatérő rendezők

A 2024/25-ös évad első nagyszínpadi bemutatója az ország legsikeresebb mese musicalje, Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa: a Padlás lesz, melyet októberben Gémes Antos állít színpadra. Igazi kuriózumnak ígérkezik Szikszai Rémusz rendezésében, decemberben a nagyszínpad második előadása: Kosztolányi örökérvényű, gyönyörű története, a Pacsirta, mely érzelmesen beszél az egész életen át tartó hazugságokról, az ezzel való szembenézésről és a kijózanodás kegyetlen pillanatáról.

Februárban az 1997-es angol kultuszfilm, az Alul semmi musical változata érkezik. A csupaszív, szellemes történetet, mely meghódította a világ zenés színpadait magával ragadó dallamok, igazi slágerek dúsítják. A 10 Tony-díj jelöléssel büszkélkedő Broadway-sikerdarabot Horváth Illés, színházunk művészeti vezetője, több nagyszerű musical szakavatott tolmácsolója állítja színpadra. Áprilisban Bakos-Kiss Gábor elképzelései alapján elevenedik meg a négy Oscar-díjjal jutalmazott sikerfilm adaptációja, A király beszéde, David Seidler műve nyomán. A korhű dokumentumokra épülő történet arra keresi a választ, hogyan maradhatunk önmagunk a történelem viharai közepette, vagy éppen hogyan nőhetünk fel egy elsőre talán szokatlannak látszó feladathoz. A 4 előadásos nagyszínpadi bérlet mellett útjára indítjuk a következő évadban is a nagyszínpadi extra bérletet, most a plusz egy Rózsakert Szabadtéri Színpados előadás a Legénybúcsú folytatása, a tavalyi VIDOR közönségsikere: az Aranylakodalom lesz. Szente Vajk, a stílus rutinos mestere ezúttal íróként jegyzi a darabot, a rendező Nagy Sándor, aki az ősbemutatón Simont alakította, vendégként pedig a Játékszín eredeti előadásában is játszó Nyári Dia érkezik a nyíregyházi színpadra.

A kamarabérlet szeptemberben a Nézőművészeti Kft. Pánik, avagy a férfiak az idegösszeomlás szélén című vendégprodukciójával indul, melynek rendezője Tárnoki Márk, akinek a neve a Teljesen idegenek és a Nők az idegösszeomlás szélén produkciókat fémjelezte Nyíregyházán az előző évadokban. A Családi játszmák sikere után ismét rendezői megbízást kap Rák Zoltán, társulatunk színművésze: októberben Woody Allen népszerű vígjátékát, a Játszd újra, Sam! előadást állítja színpadra. A Centrál Színházban már évek óta nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak bemutatója decemberben lesz, a Váratlan vendég után színházunkhoz visszatérő Guelmino Sándor rendezésében. Federico Garcia Lorca spanyol drámaíró klasszikusa a Yerma; az izzó levegőjű, heves indulatokból és rejtett vágyakból építkező drámát áprilisban Keresztes Attila állítja színpadra. A kamara extra bérlet plusz előadása a Bencs Villában a Sírpiknik lesz, Ivan Menchell veszteségekről szóló érzékeny, mozgalmas vígjátékát Pregitzer Fruzsina rendezi.

A gyerekeket az Oz, a nagy varázsló és a Rumini Tükör-szigeten mesékkel, Bogyó és Babóca újabb kalandjaival, és egy vendégelőadással, A hisztis királykisasszonnyal várjuk.” – mondta Kirják Róbert.

 Június 30-ig a tavalyi áron érhetőek el a színházbérletek

A bérletmegújítást és -értékesítést 2024. június 17-én kezdik a Színház Jegyirodájában, online: a moriczszinhaz.hu oldalon, valamint a Rózsakert Szabadtéri Színpad mobilpultjában a szabadtéri előadások Nézőinek. A jegy- és bérletárak a megnövekedett költségek miatt minimálisan emelkednek, de aki 2024. június 30-ig vásárol színházbérletet, még a tavalyi áron teheti ezt meg!

A kamarabérletek új bérletházzal bővülnek, idén már lehetőség lesz Hevesi extra kamara bérlet vásárlására is. Ettől az évadtól elérhetőek Mecénás bérleteink, így akár magánszemélyek is támogathatják a teátrum tevékenységét: 100 ezer forint megfizetésével nagyszínpadi- és kamara extra bérletet biztosítunk számukra.

Újdonság a Rózsakert szabadbérlet bevezetése is, melyben 3 előadás szabadon választható – kedvezményes áron, de érvényes színházbérlettel rendelkező nézők további 5% engedményt is kapnak. Mint pár éve már, idén is elérhetőek a VIP bérletek, valamint a kombinált bérletekre 10% kedvezményt ad a teátrum.

Díjak, elismerések

A szokásokhoz híven idén is kiosztották a legfontosabb elismeréseket jelentő díjakat. Nyíregyháza Város Nívó-díját Szabó Nikolett színművész vehette át, a Kelet színésze Nagyidai Gergő lett. Szintén Nagyidai Gergő kapta a kollegák szavazata alapján a Móricz-díjat. Nagyidai Gergő nyerte el a Lipót-díjat is, a Godot-díjat pedig Tóth Károly. Az Arany Kalapács-díjat Holecskó Ildikó, fodrásztár vezető érdemelte meg, az Aranyceruza-díjat Kordovánné Markó Zsuzsa, munkaügyi előadó. A Pro Teátrum-díj tulajdonosa Kiss Eszter Júlia és Gulyás Attila, a Hátsó Színpad Alapítvány díj pedig Tanyik Zsófia, művészeti titkár. Az évad nézője 2023/24-ban: Dr. Pálffy Zsuzsa.

A Móricz Zsigmond Színház nagy szeretettel várja kedves Nézőit az újdonságokra is! 

Gratulálunk a díjazottaknak! 

Ha tetszett a cikk, kövessen minket Facebookon is!